Kreatív játék mérnökapukának (és mérnökapukafiának és mérnökapukafeleségének is)… Köszönjük IKEA Lillabo! Ójessz! Megvan a teljes szett! :))
A Nagyfiú nincs többé rács mögött. Most hogy kiszabadult viszont gyakrabban kerül a padlóra… Ez van, ha a nagyokkal akar játszani az ember…
Esik a hó, az első hó s az egész udvar csupa porcukor, pici öröm ez a szíveknek…
(Pierrot)
A feladat: ha vársz egy picit, és nem eszed meg a pillecukrot, akkor kapsz egy másikat is amikor visszajövök. Hát ezen osztán nagyot nevettünk… :D
(via subba)
Számomra most már tutibiztosan igazolt tény, hogy a gyerkőcök - kiváltképp a 14 hónapos körüli összevissza szaladgáló rámolási mániával megáldott csöppségek - kapcsolatban állnak olyan dimenziókkal, amikkel mi felnőttek (?) nem. Valószínűleg ezekben a dimenziókban találhatnék rá olyan, “a lakás olyan szerves részeit képező” tárgyakra, mint fa-játék-bizbaszok, sárga-műanyag-izék, összerakós-játék-darabok, illetve egyéb bigyók és micsodák, amik ezen általunk - csökött felnőtt (?) agyunk által - felfogható dimenziónkban örökre megszűntek létezni. Eltűntek. Örökre. Hiába túrtam fel a lakás minden négyzetnanométerét, ezek nincsenek. Egy általam fel nem fogható világegyetem részévé váltak.
Az már külön poén, hogy vannak olyan izék, bigyók és micsodák, amik olyan módon jelennek meg a mi dimenziónkban, hogy megjelenésükkel igazolják e post alapvetését, miszerint a gyerkőcök pándimenzionális lények. Hiszen ki tudná rajtuk kívül megoldani, hogy bezárt fiókban leljek rá valamire, amit nem én tettem bele??? Ő meg ugyebár csakis gondolati úton juttathatja bele, hiszen néha még én sem tudom, hol a kulcs a fiókhoz… no ehhez kell a hiperintelligencia.
(Vagy az anyja… oszt jön ide, olvassa amit írok, és nevet rajtam. Az anyja is ilyen lény lehet… bár ő se találja. Igaz, általában előbb tudja, hogy mit keresek, mint én… de aztán együtt sem találjuk! Hehhe!)
Vajon mikor növi ki a gyerkőc és lesz amolyan mivilágunkbéli lény, aki csak egyszerűen az ágy alá dugja el a slusszkulcsom, meg a szemetesbe a lakásét, meg ilyenek?
Részemről totális egyetértés. főleg az utolsó (zárójeles) bekezdéssel… :D (a személyes érintettség okán)
Ez nekem magas… de Marcipánnak nem hiszem, hogy bármi magas lenne… :D Akinek van gyerkőce (mint nekem Marcipán), az tudja, hogy ez dúúúrvaaa. Bár olyat már játszottunk, hogy a lábával érte a plafont… no majd kipróbáljuk. ;-) (via semmikulonos)